loader

Asztrológia

Néhány mondatban az Asztrológiáról...

Az asztrológia ősidők óta a Nap, a Hold és a Naprendszerünk bolygóinak Földünkre gyakorolt befolyásával foglalkozik. Ezt a hatást az asztrológus úgy állapítja meg, és aszerint értékeli, ahogy az a földi megfigyelő számára lejátszódni látszik. Nem számít, hogy adott esetben a Föld csak látszólagos vagy valódi középpontja a Naprendszerünknek, hiszen a megfigyelés középpontjában a megfigyelő áll, így minden csak az ő szempontjából értelmezhető. Vagyis az asztrológia geo-, avagy egocentrikus szemléletű, hiszen horoszkópot minden esetben a Föld egy konkrét pontjára, egy konkrét időpillanatra állít fel, ahol például egy gyermek megszületik.

Az asztrológia több ezer éves empirikus tudomány. Ez azt jelenti, hogy elődeink több ezer éve sok-sok megfigyelés alapján levont következtetéseket kezdtek el használni például arra, hogy egy adott időpontban egy adott helyen született gyermek jellemét, adottságait megfejtsék.

A születés pillanatára felállított horoszkóp, gyakorlatilag egy pillanatfelvétel az égről. Vagyis azt mutatja, hogy a gyermek születésének pillanatában a Naprendszerünk bolygói hol álltak, és egymással milyen kapcsolatban voltak.


Nostradamus: korunk ma is népszerű hajdani asztrológusa

Még jelen napjainkat is áthatja a 16. század egyik neves alakjának szelleme, aki képzett csillagász-asztrológus, és nem utolsó sorban mellesleg IX. Károly francia király udvari orvosa is volt. Emellett pedig híres jós, látnok.

De ki is volt valójában?

Nostradamus, vagy eredeti nevén Michel de Nostredame 1503-ban született a franciaországi Provence tartományban, Saint-Rémy-de-Provence-ban.

Eredetileg filozófiát tanult, majd orvosi egyetemet végzett és közel 30 éven keresztül praktizált orvosként. Mégis inkább látnokként volt ismert saját kortársai körében is.

1547-ben nősült meg és feleségével Salonban telepedett le. Itt nemcsak orvosként, hanem kozmetikusként (!) is dolgozott. Ez utóbbi mesterséget olaszországi vándorlásai alatt tanulta ki. Saloni tartózkodásától számítva kezdett el jóslással is foglalkozni. Rímekbe szedett profetikus könyvének, A próféciák első változata 1555-ben jelent meg.

A csillagászattal hobbi szinten foglalkozott, melyet nappali elfoglaltsága miatt jobbára éjszaka folytatott.

Nostradamus

Hetente néhány alkalommal éjszakánként meditatív állapotba került és lelki szemei előtt fura képek, látomások és történetek elevenedtek meg emberekről, eseményekről.
Ezeket a látomásokat a jövőről szóló híradásoknak tartotta és le is jegyezte. Csillagászati ismeretei és műveltsége segítségével pedig megpróbálta kitalálni, ezen események mikor és hol fognak lejátszódni és mit jelentenek valójában.

Hitt abban, hogy az általa látottak-hallottak, jövőbeli valós események, melyek pontosan úgy meg fognak történni, ahogy lelki szemei előtt lejátszódtak. Azonban maga sem tudta, hogy ezen események mely dátumokhoz köthetőek. Így született meg A próféciák című műve, mellyel megalapozta jós hírnevét.

Akkoriban ez nem volt biztonságos, mert akkoriban a jóslást a katolikus egyház gyanakvó szemmel nézte. A jóslások híre hamarosan eljutott a királyi udvarba, ezért 1556 júliusában Nostradamus Párizsba utazott II. Henrik francia király kérésére.

ELsősorban jóstehetségének köszönhetően 1559-ig, II. Henrik egy lovagi tornán történt balesetben bekövetkezett haláláig a király pártfogoltja volt.

Élete vége felé már messzi földről zarándokoltak hozzá gazdag, tudós, tekintélyes, híres-neves emberek, hogy tanácsokat kérjenek tőle, vagy csak egyszerűen láthassák.

1566. július 1-jén éjjel vagy másnap hajnalban halhatott meg, holttestét másnap reggel fedezték fel. Már egy évvel korábban megírta saját halálának körülményeit. Maradványait ma Szent Lőrinc templom negyedik (Mária-) oldalkápolnájában őrzik.


fényképes Aktív fényképes társkeresők

István, 25 éves, 180 cm, Budapest VIII. kerület  Gábor, 39 éves, 184 cm, Budapest XIV. kerület  Mónika, 40 éves, 178 cm  Krisztina, 44 éves, 175 cm, Szigetszentmiklós  Ágoston, 32 éves, 190 cm, Budapest XV. kerület  Alex, 41 éves, 180 cm, Budapest XIV. kerület  Péter, 32 éves, 180 cm, Érd  Dóra, 35 éves, 170 cm  Vera, 36 éves, 170 cm, Győr  Barbara, 32 éves