loader

A Férfi és a Nő története a Nagy Ő-höz vezető úton


... IQ, EQ!!!

Fejezte be éppen profilja kozmetikázását a Nő. Kénytelen volt ezt a lépést megtenni, mert annyi idióta és hülye írt neki az utóbbi időben, ami miatt úgy gondolta, el kell rettentenie a csupán kalandra vágyók és komolytalanok többségét. Beleértve azokat is, akik számára majd megugorhatatlannak tűnik a felállított "mérce".

Sokszor feltette magának a kérdést, hogy hol van (már) az az intelligens, eszét és a szívét is a megfelelő helyen hordó Férfi, akivel összepasszolnak...?

Mert az eddigi tapasztalatok alapján egyik pasi sem képes rendesen udvarolni... Néha már-már a megszólítás is észbontó tudott lenni. A "Szia cica!", "Mizu?", "Szép a szemed!", "Hogy vagy édes?" témaindítástól a haja is égnek állt. Arról nem is beszélve, hogy egyetlen olyan, magát férfinak nevező egyénnel sem találkozott az ismerkedései során, aki ne kanyarodott volna rá valamilyen szexuális vonatkozású témára már az első beszélgetés alkalmával. Nem vagyok prűd, de ez kicsit sok.

A csajokkal már sokszor kibeszélték ezt, ahogyan tegnap is:

- Szerinted mi vagyunk rosszul összerakva, vagy a világ változott ekkorát? Talán egy kicsivel lejjebb kellene adnom? De, hol kellene egyáltalán engednem? Nem! Ez így jó, amit írtam, abból miért engednék? És különben sincs kedvem hetente frissítgetni a profilom. 25 éves vagyok, igazából nem sietek sehová. Van saját lakásom, kocsim, jó állásom. Eltartani senkit sem fogok. A megfelelő pasi pedig majd csak beesik... Mert olyan nincs, hogy ne lenne legalább egy, aki minden szempontból tökéletes. Na jó... majdnem minden szempontból ☺.

- Igazad van. Inkább légy egyedül, mint olyannal, akivel nem passzoltok. Aztán úgyis jön akinek jönnie kell.

- Hát erről beszélek. A múltkor is, képzeld rám kattant egy srác. Eleinte még normális volt, aztán hirtelen témaváltás és megkérdezte, hányszor csinálom egy héten? Kérdezem, hogy mit? Az ő szavaival élve, "hát a duhajkodást!". Aztán azt ecsetelgette, hogy ő az első randin már szeretne szexelni, mert ő tudni szeretné, hogy azon a téren is összeillünk-e? Na itt elég volt és írtam neki, hogy "akkor kisfiam, kopogtass be a szomszéd szobába, mert mi nem, hogy az első randin nem fogunk duhajkodni, de találkozni sem, sőt levelező barik sem leszünk!"

Férfi

Ezen a barátnő hangosan felnevetett, aztán már mindketten nevettek. Témázgattak még a hülyébbnél-hülyébb pasikról, aztán megegyeztek abban, hogy a mércét nem fogják lejjebb vinni!



Hamarosan folytatjuk...

2016-03-22

A Férfi kinyitotta és tágra nyílt szemekkel olvasta a sorrendben utolsónak érkezett, szám szerint negyedik levelét. Az illető Hölgy majdnem egy teli A4-es oldalban részletesen leírta, mi a fontos, mit vár el külső és belső értékek tekintetében a számára ideális partnertől. A Férfi újra és újra végigolvasta a már-már regénybe illő monológot, majd elkezdte elemezni és értelmezni az olvasottakat, azonban szinte rögtön az elején elakadt:

Na lássuk milyen elvárásoknak felelek meg? Magas: ✔, sportos: ✔, barna: ✔, IQ: ✔ EQ: ??? Ez mi a fene.... ???, SQ: És ez???
Te jó ég! Ő aztán tudja mit akar, csak éppen én nem tudom, hogy mit ... Inkább megnézem mit írt a másik csajszi.

A következő nem túl bőbeszédű Hölgyemény mindössze ennyit írt: Szia, tetszik a mosolyod, szívesen megismerkednék veled!
A Férfi megnézte a küldő adatlapját, számos profilképét, de mivel sajnos egy olyan képet sem talált, ami alapján a csaj tetszett volna neki, válaszul bepötyögte, hogy Szia! Köszönöm érdeklődésed, nekem más típusú lányok tetszenek. Sok sikert a további ismerkedéshez!

Mi a nyavalya az az EQ és SQ...? Mivel a dolog továbbra sem hagyta nyugodni, ezért az interneten rákeresett, a két ismeretlen "fogalomra".

Az EQ (Emotional Quotient) az Érzelmi Intelligencia hányadost méri. Az EQ méri hogy, mennyire vagyunk képesek felmérni és kezelni a különböző emberi érzelmeket. Nagyon fontos szerepe van életünkben az érzelmi reakcióinknak. Cselekedeteinknek fontos része ugyanis érzelmi eredetű. Érzéseink előbb jelentkeznek, mint gondolataink.pl aki magas EQval rendelkezik, pozitívan bánik a stressz helyzetekkel. Az érzelmi intelligencia öt kategóriába sorolható.

Férfi

  1. A képesség felismerni és megnevezni saját érzelmi állapotunkat; megérteni a kapcsolatot az érzelmeink, gondolataink és tetteink között.
  2. Az érzelmeink kezelésének a képessége – képesnek lenni ellenőrzést gyakorolni felettük, illetve a nem kívánatos érzelmi állapotokat kívánatosabb érzelmi állapotok irányába tolni el.
  3. Képesség, hogy tudatosan olyan érzelmi állapotba kerüljünk, amely produktivitáshoz és sikerességhez vezet. (Az önmotiválás képessége.)
  4. Képesség mások érzésinek olvasására, érzékenynek lenni azokra, illetve befolyásolni őket.
  5. Képesség kielégítő kapcsolatok létrehozására és fenntartására.

Az SQ egyfajta rendszerező intelligenciát mér. Akinek ez magasabb, könnyebben lát át rendszereket, és a már meglévő rendszerekből származó tapasztalatokat a jövőben sikeresen tudja alkalmazni. Rendszer pl.: úthálózat, számítógép, jármű, matematikai egyenlet vagy egy folyó vízgyűjtőhálózata. Ez általában a férfiakra jellemző, gyorsabban tanulnak meg útvonalakat, hamarabb tájékozódnak térkép alapján, valamint pontosabban becsülnek meg távolságot, irányt stb. Az autisták például nagyon magas SQval rendelkezenek és igen alacsony EQval.

Hát ez igazán szép. Ez a csaj tuti, hogy odavan a pszichológiáért... Őt inkább hanyagoljuk (őőő, legalábbis egyelőre, még majd gondolkodom mit írjak, vagy válaszoljak-e egyáltalán).

A második levél csak ennyit tartalmazott: És nagyképű is!

Mi vaaaaaan? Csattant fel értetlenül, aztán elolvasta az első levelet is és rájött, hogy második, ennek a folytatása. Az első pedig így szólt:
Szia, helyes pasi vagy ☺.

A levél küldője egy helyesnek mondható Nő volt, bár a kép elég távolinak mutatta, viszont éppen online, így a Férfi azonnal írt neki, hogy magyarázatot kérjen a Nő levelére.

2016-03-13

Mialatt a Férfi éppen a 4. üzenetét nyitotta meg, jó pár kilóméterrel odébb a Nő a 400. üzenetét törölte... :)

Mennyi disznó férfi van! Csattant fel most is, mint már oly sokszor. Hol vannak a normális, tisztességes, komoly kapcsolatot kereső férfiak?

Aki érdekes volt és tetszett a Nőnek, annak vagy felesége, vagy barátnője volt. Vagy éppen több ezer kilóméterre élt. És különben is! Ő nem életművészt, nem machó pasit akar, hanem egyszerűen egy igazi Férfit nagy "F"-el, aki tudja mit akar. Aki őszinte, hűséges, értelmes, humoros, érzelmileg és anyagilag is független.

Azt hiszem kissé szolidabb képeket fogok feltenni magamról, beleírom a bemutatkozó szövegembe, hogy kedvenc ételem a velős pacal, 5 gyermekem van, és csak minden második nap fürdök. Legalább így távoltartom a kreténeket!

Nő laptoppal

Volt egy srác hetekkel ezelőtt, aki első "látásra" megdobogtatta a szívét. Igaz ugyan, hogy csak 3 centivel volt magasabb a Nőnél - legalábbis a profiladatok szerint -, de azok a barna szemek, mosolygödrök az arc két oldalán teljesen elvarázsolták. Még humora is volt. Szinte napi szinten váltottak üzeneteket. A Nő alig várta, hogy munka után hazaérjen, belépjen a gépbe és olvassa a srác üzenetét. Annyira cuki volt... Sportos, kedves, értelmes. Aztán egyszer csak késni kezdtek a válaszok, majd el-elmaradtak az üzenetek. Mindig a munkára hivatkozott, hogy kapott valami új munkakört és kevesebb ideje van. Végül... hetekkel később, talán a lelkiismerete miatt a fiú megírta, hogy idő közben megismert egy másik lányt is, akivel azóta már többször randiztak - mivel a hölgy 2 utcával feljebb lakik - és úgy tűnik minden jól alakul kettejük között.

A Nő, elég intelligens lévén higgadtan és kultúráltan reagálta le a dolgot, sok sikert kívánt és elköszönt. Belül természetesen nagyon bántotta és lelkileg mélyen megérintette a dolog, de ugyanakkor megtanulta azt is, hogy ez egy ilyen "játék". Egy párkeresőn mindenki egynél több vasat tart a tűzben és a végén csak egy lesz, aki mindent visz. Ezen a "tűzkeresztségen" neki is át kellett esnie, sőt ezen felbátorodva egyszerre 3 férfival is elkezdett flörtölni - persze csak virtuálisan.

2016-02-25

Teltek-múltak a napok a társkeresőbe való regisztráció után. Már-már hőseink el is felejtették, hogy csatlakoztak az internetes párkeresők táborába, mivel csak úgy, "hátha szerencsém lesz" alapon jelentkeztek az online randik világába. Egy szép hétvégi délután aztán a Férfinek eszébe jutott, hogy kellene valamit kezdeni ezzel a dologgal. Elhelyezkedett kanapéján, ölében laptoppal, belépett a profiljába. Meglepeődve és kissé csalódottan látta, hogy még csak meg sem nézték az adatlapját. Hm... Ki kellene találnom valami frappáns csali szöveget, illetve töltök fel egy-két aktuális fotót a ballagási képem helyett. Na nézzük mire is jó az okostelefon... Rögtönzött néhány extra friss, vagány, bájvigyoros szelfit. Keresett egy frappáns idézetet, amit átfogalmazott saját szájíze szerint.

Férfi laptoppal

Csali belógatva, nézzünk néhány csajt a környékről. Kissé unottan elkezdett keresni a virtuális hölgyek között. Megnézett 20-30 jelöltet, de egyik sem volt különösebben az esete. Túl alacsony, túl magas, dohányzik, messze van, kettő, ja nem, HÁROM (!) gyereke van, nem tetszik a bemutatkozó szövege... Ilyen ütemben kerültek a mellőzöttek listájára egymás után a csajok. Aztán hirtelen meglátott egy ígéretes, barnát, akinek még a mosolya is szép volt és szinte minden klappolt. Bezzeg ő meg nem online! Na mindegy, írok neki, majd észrevesz. Uhhh... De mit írjak? Hogy kezdjem? A franc sem gondolta, hogy ilyen nehéz ez.

Na mindegy, úgyis személytelen az egész... Írok valamit, aztán lesz ami lesz.

Írt 4-5 bemutatkozó mondatot, tett egy szmájlit lezárásnak a végére, hogy ne tűnjön fapofának, hanem inkább egy humoros, jó fej pasinak, majd mosolyogva, tarkóra font kezekkel hátradőlt a kanapén. Aztán egy hirtelen gondolattól vezérelve elkezdett tovább keresni és még további 2-3 nőnek elküldte leleményes lustasággal ugyanazt a szöveget, amit az elsőnek.

Végül elégedetten és kissé sietve lecsukta a laptop fedelét. Sietnie kell, hiszen hamarosan kezdődik a meccs, amit együtt néznek a haverokkal.

...

Néhány órával később, amikor ismét a laptop előtt ült, már 4 üzenet is villogott a képernyőn...


2016-02-20

A szingli Férfi és a szingli Nő, amikor még nem ismerték egymást, elhatározták, hogy most már elég a függetlenségből. Jöjjön valami, pontosabban VALAKI az életükbe, aki pár nélküli mindennapjaikba színt és romantikát képes hozni.
Mindkettejüknek eléggé körvonalazható, már-már konkrét elképzelései voltak arról, hogy az ideális NAGY Ő jelölt, milyen külső és belső adottságokkal bírjon. Mivel a Férfi, akárcsak a Nő nagyon elfoglalt volt, az ismerkedésnek a lehető legkényelmesebb módját választották: Regisztráltak az Astropartner.hu oldalra, abban a reményben, hogy rátaláljanak arra, akit keresnek.


Álmodozó férfi

... ha itt most megállhatunk egy percre - sőt alljunk is csak meg kicsit -, akkor azt mondhatnánk, hogy "kinek a pap, kinek a papné", azaz mindenki mást és másképpen keres. Van akinek a külső, és van, akinek pedig a belső jegyek a fontosabbak, de akad olyan is, akinek mindkettő. Valószínűleg Te is pontosan tudod, milyen párra vágysz. Biztosan elgondolkodtál már azon, hogy esetleg azért késik a szerelem, mert túl magasra helyezted a mércét? Nem probléma, nem szükséges, hogy alább adj az elképzeléseidből, Igazán boldog akkor leszel, ha elvárásaidnak legalább 99%-ban megfelelő partner sétál az életedbe. Lehetsz tehát maximalista, de mivel senki sem tökéletes, magad se várj el 110%-ban tökéletes társat :), mert olyan nincs. Néha nem vesszük észre az igazi értékeket.

Egy történet jut eszünkbe, melynek főszereplője egész életében "A Drágakövet" kereste. Rendszeresen járt a folyópartra és a messzeségbe merengve, kavicsokat hajigált a vízbe. A kis köveket egymás után felkapva, majd eldobva mindig arra gondolt, hogy bárcsak megtalálná az ő kincsét. Észre sem vette, hogy a felvett "kavics", amit elhajított nem is kavics volt... Amikor a repülő drágaköben megcsillant a napfény, akkor tért vissza a valóságba és a repülő kő után rohant, gázolt a vízben, de a kavics messze tőle, a folyóba csobbanva elmerült.

A tanulságot biztosan érted...

Visszatérve a korábbi gondolathoz, ne akarj párt találni csak azért, hogy legyen valakid. Ne akarj pasit/csajt magadnak mindenáron! Ennél légy egy kissé türelmesebb. Oldalunk mottóját idézve "nincs olyan ember, aki ne tudná megtalálni a Másik Felét. Életünk valamely pillanatában mindannyian keresztezzük a Másik Felünk útját, és felismerjük őt." Van tehát valahol valaki, aki neked van teremtve ...


Álmodozó nő

Így gondolta ezt a Férfi és a Nő is, amikor kitöltötték profiljukat - gondosan ügyelve minden részletre -, feltöltöttek egy vagy több fotót magukról, majd izgatottan fejest ugrottak a párkeresésbe.

2016-02-05


fényképes Aktív fényképes társkeresők

Csabi, 35 éves, 193 cm, Budapest XVIII. kerület  Anna, 21 éves, 153 cm, Csobánka  Tamás, 38 éves, 178 cm, Kecskemét  Patricia, 52 éves, 139 cm, Ágasegyháza  Krisztina, 44 éves, 175 cm, Szigetszentmiklós  Roland, 31 éves, 178 cm, Budapest III. kerület  Péter, 49 éves, 192 cm  VIKTÓRIA, 45 éves, 171 cm  Preston, 35 éves, 175 cm, Budapest II. kerület  István, 37 éves, 182 cm